Gyóni Boglárka

gyógytornász

 

 

Gyóni Boglárka vagyok. Már gyerekként is igazi örökmozgó voltam, szerettem a természetben túrázni, főleg, ha azt lóháton tehettem meg. Emellett érdekeltek a természettudományok. Mindig úgy éreztem, hogy szeretnék másoknak segíteni, ezért gyógytornász lettem.

2017-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán. Onnantól három évig általános sebészeti, valamint intenzív osztályon dolgoztam először Szegeden (Szentgyörgyi Albert Klinikai Központ), majd Budapesten (Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika). 2018 óta házi beteg ápolás keretein belül is tevékenykedem. 

Munkám során fontosnak tartom a folyamatos tanulást, fejlődést, hogy minél komplexebb módon tudjak segíteni azoknak, akik hozzám fordulnak. Személyes hitvallásom: “Az élet: mozgás.” (Gárdonyi Géza)

 

Eddigi továbbképzéseim:

  • 3NS TEX Funkcionális elasztikus taping bevezető alaptanfolyam 
  • Szegmentális stabilizációs tréning az ágyéki-medence komplex rehabilitációjában
  • SMR mint eszköz, a gyógytorna hatékonyságának növeléséhez 
  • Köpölyözés, mint modern mobilizációs technika

 

© 2013-2022 Gyógytornászda